Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csoda, hogy nem pusztul el minden ló, amelyik szabadon degeszre eheti magát, hiszen majdnem minden nyersen elfogyasztott növény mérgező. A lovak azonban nem csak a zöldet rágcsálják és nyalogatják szívesen. Így a modern világban újabb rizikófaktor lép be az életükbe a lakkok, a festékek és a rovarirtó szerek képében.

A hazánkban honos növények közül mintegy 200 mérgező a lovakra nézve. Ehhez jön még több tucat külföldi dísznövény, amelyet egyes lovaknak alkalmuk van a kerítés mentén a díszkertből lenassolni.

Méreganyaguk több mint 90 féle lehet, melyeket tizenegy anyagcsoportba sorolnak be. Közülük is az alkaloidok a legfontosabbak, melyeknek nitrogént tartalmazó molekulák, és olyan kábító- és élvezeti szerek hatóanyagai, mint a heroin, a koffein és a nikotin.

Az alkaloidokat további hét alaptípusba soroljuk: atropin (például a nadragulyában, maszlagban és a trombitavirágban), scopalamin (legtöbbször ugyanazokban a növényekben, amelyekben az atropin), colchicin(őszi kikericsben), pyrrolicidin (jakabnapi aggófűben), solanin (csucsorfélékben, mint a burgonya és a paradicsom), sztrichnin (hánytatódióban) és toxin (tiszafában). A többi anyagcsoport: cianogén glikozid ( amely ciánsavvá tud átalakulni); enzimek (amelyek például elpusztítják a B1 vitamint); furocumarin ( a bőrt különösen fényérzékennyé teszi); szívglikozid (szívgyógyszerként használják); hormonok (hatásuk hasonlít a D-vitamin túladagolására, amely a kalciumanyagcserét félrevezeti és így kalciumkristályokat raktároz a szövetben); nitrát (amely nitritté alakul át és elpusztítja a hemoglobint, vagyis a vérfestéket); oxálsav (kivonja a kalciumot a szervezetből és olyan kristályokká kapcsolja, amelyek károsítják a vesét); mérgező proteinek (enzimeket gátolnak); szaponinok (sejtmembránokat károsítanak); és terpenek ( a bőrt és a nyálkahártyát károsítják illóolajokban).

Minden növény gyökerében, szárában, leveleiben, virágjában, gyümölcsében és magjában ezeknek az anyagoknak a különböző keveréke található. Néha az egész növény mérgező, néha csak egyes részei, vagy egy bizonyos évszakban. Biztos, hogy a szilvát például senki nem sorolná a mérgező növények közé, bár sok lovat megölt.

A magjában-és csak ott- amigdalint koncentrál, egy olyan cianogén glikozidot, amely a gyomor-bél szakaszban ciánsavvá alakul. Amennyiben a ló kettéharapja a lédús gyümölcshúson keresztül a kemény magot, hozzájut a veszélyes beltartalomhoz. Ha azonban sértetlenül nyeli le a magot, akkor nem történik semmi. Ugyanez érvényes az össze többi csonthéjas gyümölcsre.

Időről időre felvetődik, hogy a lovakat megóvja ösztöne a veszélyektől. Ez azonban a gyakorlatban korántsem igazolható minden téren.

Meglepő, hogy a lovak mi mindent megesznek a mérgező növényektől a növényvédő szerekig. Természetesen, hiszen kíváncsiak kíváncsiak, éhesek és unatkoznak, ezért mindent megkostolnak, amit találnak.

Egyik részről képesek a lovak megenni akár az egércsalétket vagy a csigaölőszert is, míg takarmányból sokszor nagy munkával, sikeresen kipiszkálják a vitaminokat és a gyógyszereket.

Az Állategészségügyi Méregtani Intézet svájci könyvtárában meglepően sok mérgezésre találhatunk példát. Dokumentáltak egy olyan freibergi heréltet és egy szamarat, amelyek egymástól függetlenül csigaölőszert ettek. Az ebben található orgonafoszfát a bélben gyorsan felszívódik, megzavarja az idegrendszert és görcsöket idéz elő, kólikát okoz. Szerencsére mindkét állatot meg tudták menteni.

A növényeken kívül a rovarirtószerek, a patkánymérgek és a már említett csigaölőszerek is megmérgezhetik a lovakat. Ezzel azonban még nem teljes a felsorolás. A gyomirtószerek, a gombaölőkszerek, a takarmánykiegészítők (testsúlynövelők, vitaminkészítmények), a fémek (ólóm, arzén, szelén), a műtrágyák, egyéb ipari termékek és maguk a gyógyszerek is mérgezéshez vezethetnek. Ha már megtörtént a mérgezés, tulajdonképpen mindegy, hogy növény vagy valamilyen ipari termék kerül a szervezetbe- az állat megmentése mindig nehéz. Annál is inkább, mivel az állatorvos csak ritkán tudja, hogy mit evett a páciense.

Munkáját csak a jelentkező tünetek segíthetik, csakhogy ezek egy része rögtön, másrészük viszont csak órákkal később vagy akár egy nap múlva jelentkezik. Leggyakoribb a kólika, a görcsök, a hasmenés vagy a véres vizelet. Koordinációs-, idegrendszeri- és mozgászavaroknál mindig fenn áll a mérgezés gyanúja. Intő jel lehet a mozdulatlan fekvés, a tántorgás, az izomgye4ngeség, a nyugtalanság, a reszketés, az őrjöngési roham, a bénulás, a magasabb vagy alacsonyabb szívfrekvencia (pulzus 44 felett vagy 28 alatt), a nehéz lélegzés vagy a köhögés.

A méreg vagy az idegrendszerben vagy az anyagcserében hat. Valahol blokkol egy kis csatornát, és máris felborítja az egész rendszert. Túlélénkíti, vagy éppen gátolj az idegek ingerületvezetését. Enzimeket pusztít vagy sejteket öl meg.

Többnyire lenyeli a mérgező anyagot a ló, így a gyomron és a bélrendszeren keresztül a véráramba kerül, amely villámgyorsan szétteríti az egész testben. Ritkább esetben belélegzi, vagy bőrön át jut a szervezetbe.

Vannak olyan mérgek, amelyekre van ellenméreg vagy ellenszer, ami közömbösíti a hatást, vagy blokkolja a mérget. Organofoszfát tartalmú növényvédő szer által okozott mérgezésnél segíthet az atropin. Az organofoszfát a szinapszis, vagyis a két ideg közötti hidakat támadja meg. Az atropin képes elűzni a támadási céljától, azonban nagyon gondosan kell adagolni, mert maga is veszélyes, erős méreg, amit a nadragulyából nyernek ki és görcsöket, őrjöngési rohamokat válthat ki. Ebben az esetben azonban ez a kisebbik rossz. Ahhoz, hogy minden rendben menejn, az állatorvos testsúly-kilogrammonként pontosan 0,2 milligramm atropin-szulfátot fecskendez a vénába és izomzatba.

Mivel csak körülbelül 14 hatásos ellenszer ismert, többnyire másképpen kell segíteni a lovon. Először is meg kell akadályozni, hogy a méreg elhagyja a gyomrot.

A házi szerek-mint a tej, a növényi olaj vagy a megégetett pirítós-, pont olyan kevésbé segítenek, mint a pióca a vérszegénységre. Ezek a szerek ugyanis éppen ellenkező hatást válthatnak ki, és még étvágygerjesztőbben szervírozzák a mérget a szervezetnek.

Ideális viszont az aktív szén. Ez az extrém porózus szén óriási felületének köszönhetően úgy felszívja a mérget, mint egy szivacs és kimossa azt az ürüléken át. A szén viszont nem segít alkohol, nitrit, cianid, egye nehézfémek, valamint savak vagy lúgok ellen.

Az aktív szén esetén kivételesen érvényes a „minél több annál jobb” alapelv. Az állatorvos tehát testsúly-kilogrammonként 1-5 gramm aktív szenet kever a vízbe, tehát egy 600 kilogramm súlyú ló esetében három kiló szenet használ! A 10%-os oldat az optimális (három kiló szénhez 30 liter víz), amelyet garatszondán keresztül juttat a gyomorba.

Ezután a glaubersó-oldatnak a „szén-méreg” csomagot a lehető leggyorsabban a bélen át kell zsilipelnie. Majd az állatorvos stabilizálja a keringést, és utána már csak várakozni kell.

Egy idő után az anyagcsere lecsökkenti a méreg hatását – olyan kicsire, hogy bár ettől a ló beteg lesz, de nem pusztul el. Ez az egyik magyarázata annak, hogy egy ménesen belül miért élnek túl egyes lovak egy mérgezést, míg mások belepusztulnak annak ellenére, hogy mindannyian ugyanazt ették. Minél stabilabb a keringés, annál sikeresebben győzi le a mérget a szervezet. Minél nagyobb és nehezebb a ló, annál inkább lecsökken a méreg a testében. Néhányuk hasmenéssel reagál, és időben kiválasztja a mérget, míg mások pánikba esnek és ezáltal még gyorsabban terjed a méreg a testükben. A különbséghez hozzájárul az is, hogy amíg egyes haspókok mindent megesznek, ami az orruk elé kerül, a finnyásabbak megvetik a mérgező növényeket.

Azt hinné az ember, hogy nem szeretik a lovak a mérgező növényeket. Úgy tűnik azonban, hogy fiatal hajtásaik mégis ízlenek és finomak.

Ennek az az oka, hogy az egészen fiatal hajtásokban még nem képződnek keserű anyagok. Ezek jellemzően csak hat-hét hét elteltével termelődnek, a hatóanyag, azonban kezdetektől fogva bennük van.

Éppen emiatt, az alattomos tulajdonságuk miatt képtelenség kaszával gátat vetni a növények okozta mérgezéseknek. Aki a jakabnapi aggófüvet és a boglárkát rendszeresen nyírja azért, hogy védje a lovait, sokkal inkább veszélyezteti őket, mivel a nyírás elősegíti a friss hajtások képződését. Hasznosabb, ha kihúzzuk a teljes növényt. Ez azonban egy nagy füves karámban vagy legelőn aligha lehetséges. Eért nyúlnak végül a lovardatulajdonosok növényirtószerekhez, melyek általánosan elpusztítanak minden kétszikű növényt, és csak a füveket hagyják életben, mert ezek egyszikűekhez tartoznak.

Ez is veszélyesebb, mint azt gondolnánk. A gyomirtó szerek elveszik a fű kesernyés ízét, így a lovak sokkal szívesebben legelik le még azokat a növényeket is, amelyektől eddig ösztönösen elfordultak.

Ezért többnyire igazságtalanul vádolják a permetszert, amikor egy ló mérgezést kap. A lovas ugyanis arra emlékszik, hogy a legelőt röviddel azelőtt permetezték, mielőtt megtörtént a baj. Ha viszont a gyomirtószert rendeltetésszerűen alkalmazzuk, aligha tud egy ló a legelőn eleget enni belőle ahhoz, hogy mérgezést kapjon. Legtöbbször az az igazság, hogy a ló a permetszer hatására mérgező növényt evett.

A növényirtószerek mellett ásványi trágyát is rendszeresen szórnaka legelőkre granulátum vagy por formájában. Ezek foszfát tartalma nem árt a lovaknak, és ha a nátriumnitrát nem teszi ki a teljes takarmány több mint két százalékát, nincs egészségkárosító hatása. Ennek ellenére az állatokat csak akkor szabadna kiengedni a karámba, amikor egy heves esőzés a trágyát a fűről a talajba mosta.

Sokkal veszélyesebbek a nehézfémek maradványai a legelőn. A szénában lévő száraz mérgező növények, a rovarirtó szerek és a szennyezett késztakarmányok is alattomos méregforrások.

Mivel ezek lassan okoznak bajt, gyakran nem vesszük észre az ilyen mérgezéseket. Ezért fontos, hogy ne csak a saját lovunkat figyeljük, mert ha az istállóban több ló is hasonló tüneteket produkál, sürgősen át kell vizsgálni a legelőt és a takarmányt.